Álmomban

Kenyérmorzsákkal szám szélén
kopott pléd alatt álmodom:
tányéromon pirosra sült csirkék,
flakonos helyett nemes a borom.

Házam sokszobás, nagykertes,
benne kényelmes bútorok;
a kinti pad alatt a föld füves
s napozhatok, amikor akarok.

Nincsen ócska Csepel bringám,
Mercit rejt a hűvös garázs.

Heverek kandallóm párkányán
hallom hogy pattog bent a parázs.

Arcom nem nyúlik szomorún
ha prospektust nézegetek:
idén Hawaiin aztán Korfun
kergetek vitorlámmal szelet.

Asszonyom nem sopánkodik:

„Miből fizetünk részletet?”

Hitelkeretem tele csordultig,
s glédában állnak a készletek.

[…]

Álmomban enyém a vagyon,

mindent arannyal öntözök!

Csak ne gyűlölnének olyan nagyon
szegény, kisemmizett ördögök.

2005-04-18

Csernobil

Letális dózist rejt a szarkofág.

Torz nappalok, mutáns éjszakák:

Vér s könnyek kötöttek betonná.

Leöntött, vakító fényjáték:

Sikolyba fullasztott tűzárnyék.

Tiltott mementó őrzi az emlékét.

Az élet törékeny arrafelé:

Kétfejű hangyák roppantják ketté
alaktalanná deformált gerincét.

2005-04-28

Magányos csecsemő

Kis csecsemő, oly elhagyatott a konténerben…

Nem hatotta meg a gonoszt sírása.

Szomorú Isten ítélte életre;

Majd tulajdon anyja kegyetlen halálra.

2005-04-29

Bárgyú népek

Rivaldafényben fürdik a város.

Némileg káros

sáros agyadra,

tudod, arra a maradékra,

de hát kenyeret és cirkuszt a népnek!

Megadják tinéktek
a császári férgek,
a cirkuszt bőven adagolják,
naponta ontják,
de kenyeret alig
viszont majd faltól-falig
tántoroghattok
mert a boldogsághormonok
felszabadulnak az olcsó bortól
nosza: akóstól

öntheted magadba,
maradsz ostoba, buta liba,
vagy elgyávult férfi,
ki csak bárgyún nézi
sorsa terelőjét..

Na ki kéri rajtam számon,
ha kiszalad a számon
a keserű átok:

Szálljon csak rátok!

S tátsátok a szátok
a további cirkuszért…
Nektek a „miért”
úgysem mond semmit
csak repít
messze a mámor,
s eltűntök, mint a kámfor
felejthető, birka tömegek!

Úristen, de megvetlek titeket…

2005-05-04

Nyáresti tűznél (kocka)

erdő közepére vágyom magam
barátoktól körülvetten tűz
lángja melegítsen éjszakai
hűvös levegőt kérek fanyar
ízét érzem füstös pirított
szalonnának kenyérnek héja
is ropog míg halkan pendül
a gitár száll a dallam bús
aztán vidám énekel a levél
ritmust ver a pattogó faág
tűzijáték szikra felröppen
narancs csíkot rajzol égre
mintha egy varázskoncerten
ülnék és ölelkezve álmodom
oda magam s aztán reggelig
alszom a fenyők ágai alatt

2005-05-10

A fűzfa

Szememben legszebb a szomorúfűz,
alatta mélyen alszik a mező,
a tövénél halkan pattog a tűz,

mellette büszke fekete fenyő.

Szelíden szisszen az éji szellő,

bájosan bujkál ágai között.

Magányos rétet rejt el az erdő
fáradt falvak és városok fölött.

Hold hűvös fénye, varázs-fehére
- levél fonákján ezüst foglalat –

erős cérnával ereket fércel,
színére mintáz mélyzöld árnyakat.

Fű a fekhelyem, fa az otthonom
védőn oltalmaz vékonyka ága,

altató dalát halkan dúdolom

s betakar békés lombkoronája.

Fél a fűzfa. A csendet siratja
- tiszta könnyeket hullat kezemre -
lentről felhallik egy harang hangja,
zaj s nyüzsgés: nyugalmat temetnek.

2005-05-17

Feketekávé

                              í

                          z

                        e

         s

fekete ital
a csészében
kiskanál benne
tejet kavar  s
kockacukrot  a
fehéret oldja
 ébredésem
  könnyen
  ment ma

2005-05-17

Május 17. estéjére

Talán a front.

Vagy a tavaszi zápor,

célját tévesztett Ámor:
szerelmet ront.

Temérdek baj,
vagy szeretett elhunytak,

csillagok, ha kihunytak.
Fejünkön vaj.

Véges utunk,
mindennapos küszködés,
csak ár ellen úszunk és…
elbukhatunk.

Sötét harag
és oktalan megbántás,
jó, ha nekünk vermet ás?
Kérdezd magad.

Mondd, szólhatok?

Vagy talán nem érdekel,
hogy haraggal megyek el?
Gyenge vagyok.

2005-05-18

A csíra

Szárba szökken a talajból a csíra
esőáztatta földes otthonából,
sárga Nap húzza, az ég felé hívja
szirmaiból bont ki gyenge virágot.

Érlel majd gyümölcsöt, hinti a termést
belőlük kelnek majd ki az új csírák,
lassan elszárad és eléri végét…
De gyermekei az apjuknak hívják.

2005-05-18

Bolond idő

Kalapáccsal vág szemembe a fény
és szegnek nézi minden sejtem.

Hát, nem felemelő a tény,
ha izzadt lében fürdik a testem.

Zoknit húzzak? Lábam „illatos” lesz,
mezítláb meg feltör a szandál.

Alattam olvad az úttest…
Káromkodok csendben, mint egy vandál.

Ingem úgy öt perc alatt átázik
s celluxként tapad, belém markol.
Ha leveszem? Az ózonlik
mentőből tűzoltót varázsol.

Most meg duhaj szél oltja a gyufám,
esélyt sem ad a szippantásnak!

Zutty! Lökés, s a cigarettán
most kávéfoltok kacarásznak.

Azt mondják jégkockákkal jön az est
- majd kiteszem meleg fröccsömet –

Hej, eső! Szekálni sose rest
pedig idén már esett eleget.

Bolond idő! Cserfes asszony-szeszély:

Az agyamra mész, csak azért is!

Benned rejtve ezeregy veszély!

Tudom, tudom… bolond vagyok én is.

2005-05-31

Ne félj, csak a szél beszél…

Szeretlek. Hallod?

Ahogy hozzád simulok,
bőröd lágyan becézem,
és kócos hajadba túrnak ujjaim.

Így kapsz szerelmes borzongást

- ahogy oly sokan tőlem -

Ugye, milyen jó velem?

A kezemben tartalak.

Érzed a zenét?

Nemcsak a füledbe húzom,
milyen hangszert szeretsz?

Mondd! Gitár, vagy klarinét?

Talán hárfa vagy hegedű,
dobok, harsogó trombita.

- Ha akarok, megváltozom! -

Hallod az asszonyt?

Úgy sikolt, mint sápadt kísértet,
vagy a síró gyerekeket,
valahol elhagyottan üvöltenek,

mondd, ráz már a hideg?

Páni rettegés arcodon:

mert megtehetem veled.

Megfagyaszthatlak…

Mert most épp gyűlöllek:
falaiddal, félelmeiddel együtt!

Én el tudlak sodorni,
akár levelet az áradat!

- Melyik arcomnak hiszel? -

Melyik felét kéred Janusnak?

[…]

Ne félj, csak a szél beszél,

buta suttogás az egész,
hunyd le szemed, és ne félj!

Ne félj, ne félj, ne félj…

2005-06-14

Szavaim gyilkosomnak

Hatágú csillag égette mellem

- így jelölték meg lerongyolt ruhám -

A füsttel együtt a pusztulásba mentem.

Milyen lesz életed halálom után

2005-06-15

Egyéjszakás

Csak egy hormonok álmodta lány,
- azt hiszem – ő volt egyszeri szerelmem.

Mert reggel gyűrött-hideg volt az ágy:

Úgy múltál el, hogy észre sem vettem.

2005-06-23

Hangulat

ahogy elnéztem éjjel a csillagokat

közöttük villant repülő jelzőfénye

magasan szállt ezüstszín szatellit

majd hamar tovatűnt mélysötét égen

meseszép volt hisz tudtam biztosan
hogy valahol messze alattuk alszol

2005-06-29

Évszámok

Ferdeszemű szilaj bősz lovasok
a nyomukban vér és üszök terem

felégett falvak halott városok

sikollyal-könnyel teli a verem

ezreket ölt a sötét nyílvessző

Fényes sereggel jött a szultán
és pusztulást hozott igaz hite

folyóba fulladt az ifjú király

nincs ki védje a legyőzötteket

s százötven évig állt a temető

Sötét Világosra virradt hajnal
hullik a könny a tizenháromért
cári lovakkal császári karddal
ölték meg a szabadság reményét
nem ír több dalt az ifjú költő

Árulók hívását fogadta a Kelet
hallgatott gyáván sunyi Nyugat
így akarta a politikai helyzet
eltaposta a cserbenhagyottakat
hamis eszmék szántotta vérmező

2005-07-05

Kérdések

Vergődő virrasztás a fehér lepedőn.
Izzadt és összegyűrt félálmok.
Homályos lett előttem az ernyő:

Hogy fájhat ennyire hiányod?

Fülembe súgták a kezdet kezdetén:
győzelmünk nem lesz teljes diadal.

Választ se várva kérdezem én:

Ki nyeri ezt a páratlan viadalt?

Barázdát szánt a könny az arcomon,
kénsavként éget tengermély árkot.

Rád figyelek, de magamat hallgatom:

Mondd, az arcomat kiben találod?

2005-07-05

A rózsabimbó

Kertem kis csodája a bokron kinyílt,
zöld kehelybe foglalt rózsabimbó;
csábító illata kényelmes hintó,
mely kábult-valótlan álomba repít;
hajnali harmatcsepp tükre a napfény:
parány csillagok vörös szirmokon,
lángoló Marsok, fehér Vénuszok!
Hallom, hogy rezdül a szélben a levél.

A szobámat kéne, hogy ékítse.
Hát marokra fogom, hogy dísze
legyen, új otthona kristályváza;

Ám bosszút állt a rózsa virága:
szárán a borotvaéles tüske
kapzsi kezemet véresre sebezte.

2005-07-14

I. – Kék

Nézd, hogy vált a zöldből kékre az óceán,
sekély-szelídből haragos-mély sötét;
most felhők szelik a tengernek tükrét,
majd indigó égből csattan a villám.

Ugye látod, hogy húz betűt a tinta,
- hófehér papíron türkiz varázslat –

ultramarin szemek fordulnak utánad,
s lángot gyújt benned egy villanó szikra.

Csalfán hívogatnak a távoli hegyek,
s mintha homályos ködből lennék én is:

Úgy sodródok az árral, úszom veletek,
Olyan közel vagytok, de messze mégis!

Tudom, hogy jövőre kihajt a búzavirág.

Tudom, hogy felenged a jégkorszak világ.

2005-07-16

II. – Zöld

Nézd, ahogy a kék-sárga összeolvad
és egyetlen örök smaragddá kövül,
nézz bele: meglátod, hogyan vesz körül
az üvegtó vize, mely szomjat olthat.

Érzed a mezőt? A tengernyi fűszál
úgy süpped, mint drága, keleti szőttes:
hanyatt fekszel rajt s a lebegő test,
akár mesebeli Aladdin, felszáll;

Repülsz, a féltékeny szem is megsárgul,
ahogy a menta illatát beszívod,

s a halhatatlan földek határán túl

letesz, hogy elérjed végtelen célod.

Tudom, örök ez a frissesség, hiszen
bárhová is mész, ezt magaddal viszed.

2005-07-17

III. – Fekete

Nézd, hogy sötétül el a bársonydoboz:
titkos kulcsra zárul felettünk az ég;
fedele lassan közelít arcodhoz:
szerelmes homályból vágyad int feléd.

Álmodban kísérsz szemeddel hallgatag
a templomba menet boldog vőlegényt,
majd lassú sort, mely ugyanarra ballag,
hallgatni fátyolba takart gyászmisét.

Megfordulsz az utcán egy baljós hangra,
s érzed: hazáig az ördög kergetett;

De felnézel az égre s megnyugodva
látod: valaki gyémánttal szórta tele.

Egyszer jót, aztán gonoszt vetít eléd:

Sosem tudhatod, most mit rejt a sötét.

2005-07-23

IV. – Vörös

Nézd az elfáradt-tüzes Napkorongot
nyugatnak tengerén, haragos arcát;

Majd álmából felkelt s felhőn kibomlott
hajnali virágnak lángoló szirmát.

Te is elmégy egyszer, vakhited megdől;
véred lüktet az eredben s megérted:
az ostoba fegyver ütötte sebből
lassan szivárog a múlandó élet.

De amíg élsz, a parázsnak melege
téglából rakott kandallód falából
békét adhat, akár pipacs a kertben
és ez menthet meg életet haláltól.

Tudom, kegyetlen úr a Mars, a Vörös:

De nyomában az új tavasz örökös.

2005- 07-31-08-01

V.- Sárga

Nézd: a szélben bólint feléd a kalász,
aranyló gömböt hív a napraforgó,
hártyás szárnyakkal sok méh és kisdarázs:

monoton zümmög sok kicsi mézrabló

Fagyos téli estén teámba csöppen
az üdítő citrom: kezem facsarja,
torkom beissza; s elalszom miközben
elmúlik rólam a láz beteg foltja.

Jártál már vulkánon? Ahol kénvirág
nyílik a kráter sómarta peremén,
s akaratlan beszívod nehéz illatát?
Másnak halott ez a táj, megértem én…

Nekem szép e szín, bár furcsa: túl élénk.
Egyszer harsány-élő majd beteges-félénk.

2005-08-08

Álmodó

Aranyló gombokkal pettyezett az ég,

ha felnézel rájuk, némelyik ugrál
szemed előtt, akár gyerekként a rég
olvasott manók képeskönyved lapján;
tündért csalogat fényre a napsugár,
levélen-szirmon táncoló varázsnép
repdes, s csacsog titkos nyelvén, míg sudár
fák szőnek emlékből örökzöld mesét.

Benned is él még, bár szunnyad az óhaj,
hogy láss újra s a végtelen képzelet
oly való legyen, hogy szinte megszólal,
hívjon magához s ne mondja: „nem lehet”!

Hunyd be a szemed, s hidd azt, hogy a tiéd
a világ: csak egy kicsit hidd! Úgy, mint rég.

2005-08-10

VI. - Fehér

Nézd, hogy fut a sziklában a hófehér
kőzetpatak; tömbökben repedezett
kvarcban a sárgán csillogó aranytelér
szalad a hegybe s csábítja kezedet;
szavaidat megőrzi a levélpapír,
hiszen szép szerelmed íratja veled,
s boldog lehetsz, ha versed láttán a pír
önti el arcát a drága kedvesnek.
Télen, ha lezúdul a hózivatar
és sűrűsödik a jéghideg utcán,
sokáig állsz kint, és lassan betakar
a lehulló pelyhekből font kardigán;
Kiáltanál, hogy fázol, de hiába:
Beleolvadsz a szűzies világba.

2005-08-15

Nyárutó

A nyár vége mindig szomorú,

a falevél is csak csalóka-zöld,

már a szél is szeptember-szagú:

és nehéz levegőt áraszt a föld.

Árnyam nyúlik a poros úton:

Előttem lép, mögöttem vánszorog.

Gyere, és a füledbe súgom:

A felén túl vagyok, nem változom.

Ezüstbe őszül a halántékom

- ritkás ágakon szürkéllő dér -

szemem ráncokkal eltakarom:

Ne is lássam, ha egyszer visszatér.

2005-08-19/20

Tudom egyszer befejezem verseim

Tudom egyszer elsimulnak végleg
az idő hullámai mint sinusgörbe
szaggatottan pittyegő monitoron

Tudom egyszer megszűnsz nevetni
hisz végtelennek tűnő boldogság

nincsen és minden forrás elapad

Tudom egyszer minden fényképünk
kifakul és sárgás-napette színe
a valónak csak halvány másolata

Tudom egyszer mindenki életében
a hormonokba fullad tisztessége
mert hinni akarja a lehetetlent

Tudom egyszer a halálos ágyamon
kergetni fogom régvolt emlékeim
de a kómában azt nem nézi senki

Tudom egyszer elnémul a telefon
és hiába vársz oly tehetetlenül
mikor nem érkezik több sms mert

[…]

2005-08-20

Ha

Ha a szerelem már vállrándításba fulladt,
és eljött az ideje a hűvös közönynek;
akkor inkább gyűlölj, és köpj egyet utánam:
hogy tudjam, még van benned érzelem.

Ha az emlékek már nem jelentenek semmit,
és nem mozdul a száj, ami egykor nevetett;

ha nem érzed, hogy tőled valamit elvitt:

akkor inkább átkozd meg nevemet.

Ha szerinted elmúltak a mardosó kétségek,

és azt érzed, nincs más, csak haragszol-haragszom;

fogd meg a képem, és úgy vágd a szemétbe,

hogy írmagja-nyoma se maradjon.

De ha még ma is érzed arcodon kezemet,
és hallod a réges-rég kimondott szavakat,
ha szorítást érzel mélyen a szíveden:

Vedd elő, s porold le megfakult arcomat.

2005-08-28

VII. – Szürke

Látod: beszél hozzád a szürke szempár,
mit súg a néma hallgatás? Hang nélkül
szól, de érted szavát; ha kéred: megvár,
mert érzi szíved, és ezért nem vénül;

Tudd hát; hiába száll felhő mifölénk
viharral zúzva szét hiú reményünk;
Álnok folyó! Hiába bömbölsz vadként,
tajtékot fújva: átok, fuss előlünk!
Én nem kértem átlagéltet, bár néha
sírva nézem múltam, búsat álmodván,
de érzem, én is szürke lettem: még ha
híres porszemként élek majd ezután.

Az őszi pára fátyolként borult rám,
most köd-hűvös könnyel sírdogál ruhám.

2005-08-29

A homo sapiens stupidus

... és lemászott a fáról az ember.
Az Úrnak volt vele magasztos célja.
Aztán azt hitte, hogy ő lett az Isten:
a majmok azóta röhögnek rajta.

2005-08-30

Csak küldj egy mosolyt

Ne húzz redőnyt a fény elé,
miért is zárnád ki végleg?

Sötétben csak nő a bánat…

Te csak küldj egy mosolyt, kérlek.

Ne állj bosszút hideg sorson,
úgysem tiéd az ítélet…

Mások törnek feletted pálcát.

Te csak küldj egy mosolyt, kérlek.

Ne tagadd meg soha múltad;
megölnél minden emléket?

Őket hívod életed végén!

Te csak küldj egy mosolyt, kérlek.

Ne sírj, ha fáj a búcsúzás,
még előtted áll az élet.

Ha mégis bántanak, csak szóljál:

S küldök egy mosolyt, ha kéred.

2005-08-31

Tőled jöjjön

Tiszta levegőbe öltözz,
átlátszó, légpuha vízbe;
álomnak cseppjével öntözd
nyughatatlan szívem.

Könnyű széllel repülj felém,
ússzál hozzám buborékban;
ringass el felejtés tengerén,
hol hab sóhaja voltam.

Tűzzel fessed bőröm alá,
égesd belém szíves szavad;
szeretve tedd, és így talán
mindörökre megmarad.

Húzzál rám fátyoltakarót,
hajadból szőtt nemes selymet;
tőled jöjjön a búcsúcsók,
ha egyszer eltemetnek.

2005-09-05

Szerelmek

tiltott gyümölccsel bujkálsz
mert többet jelent mindennél
az új várakozás adta izgalom
de izzadt pillantással lesel
körbe rettegve hogy ellopott
perceitek irigy hetek viszik
tova s halott rovarként tűre
szúrva végzi így szerelmetek

ha felhevítenek vad hormonok
szinte szétfeszít ott valami
legbelül talán gyilkolnál is
érte hogy te légy a birtokló
úgy hajítasz sutba értékeket
mint használhatatlan rongyot
a kínzó vágy képes mindenkit
széttaposni beszűkült utadon

Platon tudott valamit de nem
figyelték szavát Trója állna
ma is és a bűbájos Cleopatra
sem haraptatta volna halálra
magát kígyókkal de mért kéne
ideált keresni mikor nincsen
vagy tán kell a beteljesülés
na ez ám tökéletes paradoxon

lassan talán sivár évek után
csap át szerelemmé a bizalom
de hogy mély lesz vagy lapos
senki se tudja ez a végtelen
misztériuma állandó kérdőjel
de van esélyed a boldogságra
csak higgy benne tán hisznek
majd tebenned kis idő múltán

melyik válik igaz szeretetté
majd ezt kell megválaszolnod
átéltél már annyit hogy tudd
nincs két egyforma boldogság

2005-09-06

Újra megtért

Fekszem a poros Biblia ölén.

Meztelen vagyok. Másé az ingem.

Megint szívemre ölelném:

Hisz’ gyomron vágott az Isten.

2005-09-08