Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy Magyarországnak – de legalábbis a vezetőinek – állandóan muszáj valakit gátlástalanul majmolnia. Egy másik ország, egy másik nemzet szokásait, törvényeit átvenni, csak azért, mert most épp az ő csatlósuk vagyunk, - ha pedig azok vagyunk, hát akkor szükséges egy kicsit lihegni, és farkat csóválni.

Sajnos nem újkeletű dolog ez. Emlékszem, Wass Albert: Mire a fák megnőnek című regényében van egy részlet, amely éppen ezt példázza; az egyik szereplő említi, hogy legyünk olyanok, mint ez vagy az a nép, mire a főhős rávilágít, hogy épp ez a baj: olyanok akarunk lenni, mint mások, ahelyett, hogy különbek próbálnánk meg lenni.

Ám nem kell másfél évszázadot visszamenni a múltba! Elég, ha az elmúlt néhány évtized legnagyobb „farkcsóválásaiból” nézünk meg egy párat, amelyekből süt a gyáva szolgalelkűség, a másoknak mindenáron való, főleg politikai megfelelni akarás.

A 80-as években még a Nagy Testvér, a Szovjetunió volt a példakép, az etalon: ha az SZKP Központi Bizottsága kitalált valamit – lett légyen az akármekkora ostobaság is – a mi vezetőinknek azonnal és habozás nélkül be kellett állni a sorba.

Emlékszünk még az Olimpiai botrányokra? 1980-ban az USA bojkottálta a moszkvai Olimpiát, tiltakozásul az afganisztáni agresszió ellen. (Nem értem, minek kell a sportba ilyen szinten belevinni a politikát). A válasz négy év múlva érkezett: az 1984-es, Los Angelesben rendezett Olimpiát meg a Szovjetunió bojkottálta, és láss csodát! – hőn szeretett pártunk és bölcs vezéreink legott csatlakoztak a „remek” kezdeményezéshez: vagyis a magyar sportolók sem mehettek ki az olimpiára!

Gyerek voltam akkor még, kiskamasz, s nem értettem az egészet. Később komolyan elgondolkoztam azon, vajon mit érezhetett az a sportoló, aki négy hosszú, kemény évig készült élete egyik legnagyobb eseményére, amelyről talán egész életében álmodozott, s akkor egy tollvonással romba döntötte álmaikat pár káder… Azóta foglalkoztat a gondolat: vajon ezek az alakok a szemükbe mertek nézni a sportolóknak?

Van egy másik, szintén csodálatos példa. Ez már Gorbacsov idején történt.
Tisztában vagyok vele, hogy a keményvonalas elvtársakat – most is van jó pár a parlamentben – a hideg rázta ki Mihail bátya peresztrojkájától, meg a glasznosztytól, de hát ha jött valami újítás, azonnal le kellett másolni. Emlékeznek még az alkoholtilalomra? Való igaz, a Szovjetunióban ijesztő méreteket öltött az italozás, a munkások már reggel részegen mentek dolgozni, így ott szükséges volt az a radikális lépés, amit Gorbacsov megtett. Na de itt erre mi szükség volt??? Mindenesetre a kádári vezetés azonnal lépett, és szépen betiltotta a boltokban, kocsmákban a reggeli alkoholárusítást… emlékszem, nagy papír fóliákkal voltak letakarva az italospolcok a boltokban reggelente.

Félreértés ne essék: eszemben sincs pártolni azt, hogy valaki ittasan menjen be dolgozni, sőt! Mellette vagyok a kemény szankcióknak (aki iszik, mikor dolgozni megy, azt rúgják ki páros lábbal!). Ám Magyarországon egyáltalán nem volt olyan helyzet, ami ezt a lépést indokolta volna, és gyakorlati haszna meg nem volt az égadta világon semmi: fából vaskarika. A jó melós ember, ha piálni akart, szépen megvette magának a laposüveget este, reggel meg, vagy a műszak közben megitta, és kész. Ez is csak arra ment ki, hogy megmutassák: mi is jó elvtársak vagyunk, elkötelezett hívei Gorbacsov elvtársnak, a peresztrojkának, bizony ám… (Ha azt találják ki a SZU-ban, hogy vattacukorral kell kibélelni az usánkát, mert az milyen praktikus, szerintem ezek még azt is habozás nélkül átvették volna).
Hogy ez a hülyeség meddig élt, arra már nem emlékszem pontosan, de túl sokáig nem…

Azóta sokat (?) változott (?) a világ…
Most már nem a SZU a Nagy Testvér, hanem az USA, no meg az EU.
Ez utóbbi is megér egy misét, no de foglalkozzunk az USÁ-val, a demokrácia, az igazságosság, a jog és a demokrácia hazájával! Megérdemli.

Az csak egy szelete a valóságnak, hogy gyakorlatilag minden szemetet – ételt (?), üzletláncot, ruhákat, ízlést, szavakat gátlástalanul majmolunk az amerikaiaktól, már efelett is nehéz szemet hunyni, na de a kultúrájukat, oktatási baklövéseiket stb., átvenni… mindennek a teteje – vagy az alja…
Apropó, oktatás. Elég köztudott, hogy egy magyar érettségi – nem, nem ez a mai, ez a Magyar Bálint-féle ócskaság (ne haragudjatok rám, egy tanárra, kedves mostanában érettségizők, nem ti tehettek róla, s nem titeket, a ti munkátokat nézem le) – jószerivel egy USA-beli főiskolai diplomával ért fel. Persze ez ma már nem áll fenn, elég szépen tendálunk az amerikai csömör és műveletlenség, dekadencia felé. A liberalizációnak nevezett ostobaság ott elég szépen megtette a hatását, az átlag amerikai úgy tudja, Európa egy ország, Ukrajna egy betegség neve, a szomszédos Vietnam hadba készül ellenük, és ha a McDonald’s-ban bekapnak egy hamburgert, akkor „étteremben ebédeltek”. (Ez a butulás, ez a tendencia Európa számos országában megfigyelhető, sajnos).
Arról már nem is beszélve, hogy az elképesztő méretű iskolai agresszivitás onnan kezdett begyűrűzni – adja Isten, hogy nálunk ne legyen olyan mészárlás – semmilyen! -, mint amilyen az USÁ-ban, Németországban vagy Finnországban volt… bár érzésem szerint már csak idő kérdése – hála többek között a liberális „oktatásnak” és „nevelésnek”… *

A demokráciát is tanuljuk amerikai barátainktól, gondoljunk csak a jó Nancy Goodman Brinkerre, aki oly lelkesen oktat ki minket rasszizmusból, fasizmusból és nácizmusból.
Érdekes. Nekem úgy rémlik, hogy az USÁ-ban legálisan működik a Ku-Klux-Klan, van náci párt, meg mintha lett volna egy fekete lelkész a 60-as években, bizonyos Martin Luther King, aki mozgalmat indított, mert külön ülőhely volt a buszokon a fehéreknek és a feketéknek… ez pedig azért nem volt annyira régen.

És akkor még ott van Irak kérdése.

Bevallom, nem ontottam sok könnyet Szaddam Husszeinért, na de könyörgöm: volt ebben az országban olyan hülye, aki komolyan elhitte azt az alattomos hazugságot, amit Bush, Rice meg a díszes kompániájuk terjesztett Irakról? Hogy tömegpusztító fegyverei lennének Iraknak, azért támadták meg? Ugyan már… az olaj volt, a stratégiailag fontos elhelyezkedés… ki kellett próbálni, el kellett adni az új fegyvereket. Nem helyeslem egyetlen ország lerohanását sem, tisztában vagyok vele persze, hogy vannak esetek, mikor nem nagyon akad más megoldás, na de ebben az esetben, hogy még hülyének is nézték a fél világot?!?
És hány ezer – egyes becslések szerint hány százezer – iraki halt meg a nagy, amerikai demokrácia terjesztése következtében?
Na, ez a Nancy innentől kezdve nekem ne papoljon demokráciáról, mert rosszul leszek tőle…

Apropó: mi a fenét keresnek a magyar katonák Irakban? Egyáltalán a NATO-nak mi köze van ehhez az egészhez?
A katonáink meg mennek, mert meg kell élniük, és gyakorlatilag röhejes összeget kapnak azért, hogy az életüket kockáztatják – a nagy semmiért, azaz pár amerikai vállalat meggazdagodásáért!
Persze, mi ismét farkat csóváltunk, hiszen „küzdeni kell a nemzetközi terrorizmus ellen”.

Az amerikaiak büszkék a történelmükre. Sokat nem kell visszagondolniuk, párszáz év az egész, amiben vannak persze becsülendő dolgok, tettek. Ám valahogy a demokrácia hangzatos emlegetése közben elfelejtik szólni arról, hogy mit műveltek az indián őslakosokkal a profit- és a pénzhajhászás szülte őrülettel, gonoszsággal övezve. Erre valahogy nem olyan büszkék, pedig a XIX. század Európájában olyan mészárlás, népirtás, amit ők rendeztek, nem volt. Sajnos a XX. századról ez nem mondható el – ám ebben ők is kivették a részüket alaposan: közvetve és közvetlenül egyaránt.
Újabb párhuzam: a történelemhamisítás, bár ebben nemcsak az USA volt jó tanítómesterünk, akadt ott más náció is…

A sok primitív, reklámokkal teletűzdelt, előre megrendezett ostoba „showk”-ról, „vetélkedőkről” már nem is beszélve…
Mónika-show, Joshi Barat, Big Brother, meg a többi, népbutító, figyelemelterelő, hazug és erkölcstelen műsor vajon honnan származik? Vajon milyen céllal készültek, kinek a pénzén, és ki(k)nek a hasznára?
Sajnálom az amerikai népet… a mienket meg még inkább.

Sorolhatnánk még a konkrét példákat. Szinte várom már, hogy mikor születnek itt is precedens ítéletek, törvények arról, hogy Fejérben tilos a macskát cigivel kínálni, vagy Szabolcsban a lovat benzinkúthoz kikötni, esetleg Baranyában pepita kakaduval csókolózni…

Sokat tanultunk hát Amerikától, a szabadság hazájától, és igen sokban követjük is. Tapsoljunk hát és örvendjünk!

Egyvalamiben azonban nem követjük az aktuális Nagy Testvért. Pedig van egyvalami, egyetlen egy apró dolog, amit hiányolok az elmúlt 20 év vezetőitől. Egy kicsike dolog van, amire nem ugranak azonnal, mint követendő példa, amit törvénybe kell iktatni.

Tudják, hogy mi az? A hazaszeretet és a hazaszeretetre való nevelés.

Ez valahogy kimaradt, pedig még majmolni sem kéne – nekem valahogy természetesnek tűnik, hogy minden nemzet fia-lánya szereti a hazáját, és nem szégyelli ezt kinyilvánítani.

Magyarországon ma olyan helyzet van, hogy aki a magyarságát nyíltan vállalja, az irredenta, nacionalista, soviniszta, fasiszta, rasszista, náci, antiszemita, és nem tudom én, még milyen –ista, meg a többi. Magyarországon lehetséges, hogy rendőr tapossa a magyar zászlót. Magyarországon ma lehetséges, hogy a legősibb lobogónkat gyalázzák, leköpjék, megtagadják. Ma Magyarországon lehetséges, hogy a Himnuszt avíttnak, a Szent Koronát micisapkának, Szent István Jobbját húscafatnak minősítsék, hogy börtönbe akarják küldeni azt, akinek a kocsiján Nagy-Magyarország matrica van, hogy nácinak, nyilasnak, nem tudom én minek nevezzék azt, aki magyar zászlót lenget, vagy címeres-turulos-piros-fehér-zöld pólót hord… mert az „magyarkodik”.

Magyarkodik. Na, ez a világ leghülyébb szava. Az orosz ember, ha zászlót tesz ki a házára, az oroszkodik? A román az románkodik? A szlovák – na itt bajban vagyok – az szlovákodik (lehet, hogy két k-val: „szlovákkodik?”), vagy szlovákoskodik? (Egyébként a helyesírás-ellenőrző program a „magyarkodik” szón kívül az összeset aláhúzta).
Amerikaiskodik… hmm… nem jó. USÁ-skodik. Ez sem. USAskodik. Ez sem jön be.

Vajon mi történne, ha a szólásszabadság és a demokrácia hazájában valaki megkérdezné a csillagos-sávos zászlót a baseball sapkáján viselő John-t Idahoban, hogy „minek az rád, mit vered magad arra, hogy amerikai vagy, mit amerikaiskodsz itt, talán rasszista-fasiszta-náci vagy?” Gyanítom, hogy jobb esetben az okvetlenkedő megúszná nemzet- és nemzeti jelkép gyalázásáért pénz-, vagy felfüggesztett börtönbüntetéssel, rosszabb esetben John egy szép jobbegyenessel összekócolná az illető fogait… És igaza lenne.

Tudták, hogy az USA-beli iskolákban a nap azzal kezdődik, hogy a „Stars and Stripes” előtt a diákok eléneklik az amerikai Himnuszt?

Idehaza? Fő demokratáink már az ötlettől is idegrohamot kapnak.
Pedig… ezt, csak ezt az egyet, nem kéne megszívlelnünk, kedves elvtársak és elvtársnők és liberális talpnyalóik? Ez MIÉRT derogál, ha annyi más nem? Ha a sok ostoba, nemzetidegen sületlenség követendő példa, ez a hazaszeretet, ez miért nem?

Azt hiszem, hiába várok választ.

* Sajnos a cikk írása után néhány nappal bekövetkezett a tragédia nálunk is...