Arthur Hailey: Nagyfeszültség c. könyvéből az egyik vers
Ma barátra leltem Vagy ő talált meg engem? Sors ez, vagy véletlen? Talán előre-rendelten Kering két csillag más-más pályán, A végtelenben messze árván, s egyszer csak összefut? Meg sose tudjuk. Sebaj! Ösztönöm azt súgja, Hogy barátságunk kútja Nem merül ki, de mélyül. Sok minden látszik Benne, Az embersége, kedve, Szelleme, okossága, Őszinte mosolya.
"Barát": e szó oly sok mindent jelent, Hogy másoknak mit, nem tudom, Az én számomra Őt, Kit látni vágyom újra. S a napokat számolom, Míg újra láthatom.
Sinare utúvien meldo, Var utúvierye ni? Maranwe sina var er tulles? Aquí apa-náminave Atta eleni pelir wáre* tiessen Palurinesse háya erdave Ar mettasse omentar? Ullume istalme. Ume angayasse! Felmenya lussa nin Sá nilmelmo ehtele Lá nauva amparca Mal cuinuva andave. Séya ilqua tanome, Manesserya*, alasserya, Fearya, handasserya, Téra cancalerya*.
"Meldo" Quetta sina quete rimba, sá ya wáre atanennar, lá istan. Meldo nin Erye ná, Merin encenitas. Ar onotuvan i rér, Tenna encenuvan erye.
megj.: * wára: más, másik. A gond ugye az, hogy egy homonima, a vára, wára, azt jelenti, hogy piszkos, mocskos. Én mindenesetre a vára szót használom a piszkos-ra, a wára szót pedig a másik-ra. Esetleg, ahogy az az elflingen fel is merült: attea? második, mint másik, akkor t.sz.: attie lenne. * manesse: jóság, a mane (jó) + -sse (fn. képző) * cancalerya: cancale: nevetés, a cancale-malina (nárcisz, lit.: sárga nevetés szóból). Persze lehetne: lalie*, vagy lalale* (lala- nevet)
Isildur szavai a gyűrűről
"Uryanes íre panyanen lepsinyanna, uryanes ve i yúla ar ustanes lepsinya, ar úmin ista sá lertuvan use i naicello apalúmesse. Mal sí íre técan, nicunes ar quí píceas, mal lá lehtanes vanesseryallo , var venweryallo. Sarmerya ya yessesse fainane ve i carne velca, né valcane ar siare lumnave cendaima. Tengwaryar nar Eldatengwar Ercassendoro, an Mordoresse lá haryante tengwar tambe moica tanwen. Intyan i lambe sina ná i More Nóreva lambe an úvanima ar naraca. Mana ulca quétas lá istan mal técanyes sinome an umin mere huinerya tyaruva ilenyalie eryen. Quí mauya i corman tenya i úre Saurondo máron, tana né more nan uryane ve i náre ar nárenen sina qualne Sil-Cala*, mal ai quí i malta lautaina i sarme envinyatuva eryesse. Inye, aimanen, lá merin sahta eryen narwe, er vanima ilye tanwín Saurondo. An erye melda órenyan mal tuvunes angaityanen." *: Gil-Galad
”Izzott, ahogy az ujjamra húztam, izzott, mint a parázs, és égette az ujjamat, s nem tudtam, e fájdalomtól valaha is szabadulok-e. De most, ahogy írom ezt, már lehűlt, s mintha zsugorodnék, bár sem szépségéből, sem formájából nem veszített. Fölirata, mely kezdetben mint a veres láng virított, elhomályosult, s ma már alig olvasható. Betűi eregioni tünde-betűk, mert Mordorban ilyen kényes műhöz nincsenek betűik; a nyelvet azonban nem ismerem. A Fekete Föld nyelvének vélem, mert az csúf és bárdolatlan. Hogy mi gonoszat mond, nem tudom; de mindenesetre ide másolom, nehogy elhomályosulván feledésbe merüljön. A Gyűrűnek tán hiányzik Szauron kezének melege; az fekete volt, s mégis izzott, mint a tűz, s ettől pusztult el Gil-galad; ám meglehet, hogy az aranyat fölizzítván az írás is felújul rajta. Én, jómagam, nem kockáztatom meg, hogy ily módon kárt tegyek benne: Szauron valamennyi műve közül az egyetlen szépben. Mert drága a szívemnek, bár fájdalom árán vásároltam meg.”
Angwen: Az átkozott panasza
Idegenben nevelkedtem, Rosszra fordult, bármit tettem; Balvégzetem nem eresztett: Bosszúm százszor célt tévesztett, Szeretetem mindig ártott, Öltem testvért és barátot, Mindenem Morgothnak adtam, Habár szívből megtagadtam, Ha bújtam, ha hadakoztam, Mindenképpen csak bajt hoztam, S akárhányszor kezdtem újra, Visszarántott sorsom súlya, Nyomomban csak halál éledt: Tűnj hát, múlj hát, átkos élet!
Kardom, te gyilkos, éjsötét, Nem veted meg senki vérét, Enyémtől se riadj vissza!-- Talán a föld majd beissza...
I marto nainië
Vára nóresse ner vea Ilya ya carnen ahyanë raica Úme lehta ni umbartinya Illume mistanë atacarmenya Melmenya hastanë ilqua voro Qualtanen toron ar meldo Ánen ilqua Moringotton Nan lalanenyes órenyallo Ai nurtanen, ai mahtanen Illumë angayassë sahtanen Ar írë atayasten ilqua Nan-tuncë ni lunga umbartinya Runyassen er i unqualë lohtanë Á lesta, á auta, racco-cuivië!
Macilinya, le qualmo, lómimorë Lá nattiral úqueno yár Áva rucë yarinyallo Aquí i cemen sucuvas…
Radnóti: Járkálj csak, halálraítélt!
Álye vavanta, namna fire! súre ar meoi nurtaner tussannar morne aldaron tear lantar ara lye: i malle né fána ar cauca caurenen.
Á píca lassi narquelionwa! Á píca, rúcima Arda! nique undulussa menelello ar rusce, norne salquennar vercavánion leor lantar.
Ai, lairemo, sí á cuina poica ve mardor i wanwavoite lossearwa orontion ar lucasselóra ve caurea lapse Yésus yalúmie cemmassen.
Ar á cuina sarda ve narmor, yarente sire rimbe harwellor.
Járkálj csak, halálraítélt! bokrokba szél és macska bútt, a sötét fák sora eldől előtted: a rémülettől fehér és púpos lett az út.
Zsugorodj őszi levél hát! zsugorodj, rettentő világ! az égről hideg sziszeg le és rozsdás, merev füvekre ejtik árnyuk a vadlibák.
Ó, költő, tisztán élj te most, mint a széljárta havasok lakói és oly bűntelen, mint jámbor, régi képeken pöttömnyi gyermek Jézusok.
S oly keményen is, mint a sok sebtől vérző, nagy farkasok.
|