Nem jössz vissza
kristálytiszta
titkod marad
az övé.

III.

Kis szív ott van
lent a porban
elhagyottan
nem remél.

Hideg sárban
vár hiába
önmagában
meg nem él.

Kis szív lassan
összeroppan
végsőt dobban
nyughelyén

IV.

Kis szív dobban
gyertya lobban
végső lángja
az enyém.

Most a réten
alszik szépen
az emléke
a tiéd.

2005-12-09

Túlvilági találkozás

Újra találkoztunk a temetőben,
csendesen lépkedtél felém
nagy csokor illatos virággal.

Jéghideg, mohos föld alatt feküdtem
a korhadó koporsó ölén,
rajta nyíltam egy gyertyalángban.

A fejfámnál összekulcsolt ujjakkal
álltál egy percnyi csendben,
s mintha elhangoznék valami;
csak szíved formált néma szavakat
de tisztán érthető volt minden…
mert itt könnyű bármit is meghallani.

Könnyed kísérte könyörgő imádat:
igen, Miatyánk megbocsátott,
ne aggódj, kedves, már jól vagyok!

Csak nem tudom átölelni a vállad,
nincsen többé hatalmam, látod,
pedig ez lehetne talán vigaszod.

Elfordulsz lassan, és én ordítanék,
hogy „maradj!” De nem tehetem;
az én hangom hiába várod…
Integetek majd utánad. Most menjél:
még innen sem bírom, kedvesem,
nézni és érezni keserű gyászod.

2005-12-12

Szonett a hiú reményről

A kezdetben még az ég volt a határ,
nyugtalan szívnek túl magasan, persze,
jól tudjuk, hogy el nem érhető, habár
próbálkozhat, kinek van hozzá mersze.

De átugrani az örök korlátot,
és vágyni a túlra, valót eresztve;
halandónak, ki ily álmot látott
s tőle nem nyugodott: ez lett a veszte.

Így buktam el én is, fényedet látva,
mi vakságot hozott és mindent elvett;
fejest ugrottam a sűrű homályba
s markoltam semmit a valóság helyett.

     Mert rájöttem végre, hogy sosem vagy ott;

     s akkor a mosoly az arcomra fagyott.

2005-12-15

Szép szavak, üresen

Néha a szép szavak tényleg csak szépek,
mikor úgy érzem, hiába beszélek.
Tán csak az ég érti, a fenti hatalom:
üres művigasz lesz a jutalom.

Ponttá zsugorodnak a kérdőjelek,
ne kérjed tőlem, hogy komoly legyek.
Hol merészen, hol pedig gyáván hallgatok.
Némaságba bújnak a mondatok.

Simogass te is, mosollyal eltelve.
Ha csupán szép, annak mi értelme...
Miért álcáznám a köveket smaragdnak?
Attól még csak kavicsok maradnak.

2005-12-20

Pályaudvari pillanat

Valamire vár ez a furcsa pár,
szürkéskék mosolyuk félszegen hallgat.

Gyors búcsúzás, az egyik buszra száll…

A másik integet, aztán tovaballag.

2005-12-22

Decemberi pillanatképek

1.

Megcsillant a hó a fiú s a lány haján,
mosolyogtak, ahogy kézen fogva mentek.

Egymásra gondoltak, és arra talán:
fehérek lesznek idén az ünnepek.

2.

Az utcán mentő és tűzoltó sietett,
a fülembe sziréna hangja üvöltött.

Még borzalmasabb minden baleset
így, a közelgő karácsony előtt.

3.

Sietős léptektől kopognak a járdák,
lökdösődik sok tömegbe zárt ember.

A téllel együtt a tavaszt várják;
türelmetlen az idei december.

4.

Egykoron anyja volt az éltető erdő,
a zöld fenyőfa most utoljára örül.

Holnap már csak illatos tüzelő…

De ma még gyerekek táncolják körül.

5.

Advent utolsó hete: vártuk oly nagyon.

Eljött végre és a lámpát eloltják.
A vacsorától roskadozó asztalon
meggyújtjuk együtt a negyedik gyertyát.

2005-12-22

2005

Én is készítek ma számvetést, mint mások,
ám idén sem lesz újévi fogadalom,
nem mondok olyat, amit később megbánok;
a lehetetlent hinni már nem akarom.

Ez évben is ért sok csalódás és bánat,
titokban sírtam is, akár egy kisgyerek,
építettem laza homokra légvárat,
és megkönnyeztem, amikor összeesett.

Tél hozott napfény-várakozást, örömet;
szép tavasz adott mosolyt merev arcomnak;
aztán szeszélyes nyári hónapok jöttek;
majd láttam, ahogy az őszben haldokolnak.

Voltam persze boldog is, az ötvenkét hét
erre elég – s ha úgy vesszük - nagyon hosszú;
örültem, és felhőtlen néztem szerteszét;

nem volt bennem harag, sem kicsinyes bosszú.

Feltörni készül mind a rengeteg emlék,
muszáj az összeset bezárni magamba,

harcolni velük, és győzni úgysem tudnék…
No nem mintha az bármit is megoldana.

Egyedül én tudom, hogy így is őszinte,
rajtam kívül csak az Isten, ki belelát.

Vagy Te, ki talán igazán ismer, szinte
megérzed az egész furcsa hangulatát.

Ránézek az órára: nincsen sok hátra,
hol szaladnak, hol meg alszanak a percek.
Közönyös mutatók az éjfélre várva,

részvétlen kattognak, míg rájuk meredek.

Lassan a hóba fagy az idei év is…
Intek a múltnak, míg jön a következő.

Igen, bíznom kell benne, hogy jobb lesz! Mégis…

Nem várom, hogy csendüljön a tizenkettő.

2005-12-31