Párhuzamok

Ti ott fent.                                                                                Mi itt lent.

                                                Középen az űr

Zűr van fent                                                                              és zűr van lent

a fejekben és                                                                            mindenütt.

                                                Kikent-kifent
                                                kard és arc

Kemény sarc                                                                            Remény? Harc…

Prédára figyel                                                                           mit vegyen fel
                                                                                                aki lent van
akiért nem hajol le
a gőgős hajcsár                                                                        mint a lusta lajhár
                                                kapaszkodnék felfelé
                                                (ha már nem vagyok

középen)

(senki sem vagy)                                                               enni kérek szépen!

                                                Szemben áll

Az új                                                                                        és a régi

A régi-új ismétli

önmagát                                                                                   nem hagyja magát
                                                a renegát.

Az ál-liberális                                                                           belém rúg máris
                                                                                                nem vagyok elég „alternatív”

Néhány ív papír                                                                        te tapír!!!

                                                TI KIK VAGYTOK???

Gyáva Fecsérlő (erkölcsi fertő)                                     Szegénységet Ismerő

                                                Kollégáihoz

Hűtlen Iskolaromboló

                                                Minden

Marhaságra Bólintó             Szemben ott van a                    Kora Kollégiuma

                                                                                                (Nobel-díjasok sora)

                                                A gyilkos csicskása

Szegény Ingyenélő

                                                Meg a madaraktól rettegő

Joviális Félművelt

                                                Agyonfércelt diplomáddal

                                                volt képed követője lenni???

                                                                                                Kérdezni Lehet!!!

(Sír alatti kalapodra fekete eső hullik csonka egedből)

                                                Ex-Főcenzor cica

Lemeóz Indigózva                     Ízig-vérig                            Demokrata (Fintor
                                                                                                uralja arcát, mert te vagy utódja)

Szemforgató Kiskegyed                                                       Zűrös Időkben

                                                hol a helyed?

Egyszer már a

Kókler Leégett

                                                érdemei elismerése végett

                                                UGASS MÁR, MIT TUDSZ

                                                ILJICS RAMIREZ SANCHEZRŐL???

Én nem értem vörös arcú dadogásod

                                                Majd megvéd az

Örök Magányos                    vagy a

Kurvaanyázó Gőgös

                                                a liberális örökös

                                                megalkuvók vezére!

                                                                                                Itt lesz vége

                                                Végre!

                                                Elegem lett.

                                                Ennyire

                                                Tellett mára.

Na! Mi lesz? Feljuttattok                                                      a bitófára?

Ti ott fent                                                                                 Mi itt lent

                                                Nézőpont kérdése,

ki hol van.

Valahol te vagy fent                                                                  én éhezem

Te vagy lent                                                                             én élvezem

                                                Kudarcod.

2006-09-15

Szonett Andinak

Szép vagy, mint a tündöklő kékes égbolt
szelíd ragyogása; tavaszi szellő
illata maradsz örökre! De rég volt
már, vagy csak tegnap, hogy elkeskenyedő,
kutató szemem megpillantott téged
azon a forró, nyári délutánon!

Mellém rendelt az édes-drága végzet,
s bár lett-légyen harapós szó a számon,
és akkor is szerettelek: elhiszed?

Ugye elhiszed, hogy csak te vagy nekem,
hiába múlt el több mint egy évtized,
szerelmem nem csillapult egy percre sem.

   Te nő vagy, a Vénusz igazi fénye,

   és az én fényem is, tizenkét éve.

2006-09-26

Andinak – gyerekektől

Anya, te mindig olyan drága voltál,
fogtál, ha féltem és megvigasztaltál.

Te tudtad mindig, hogy mi a bánatom,
és szavad mindig örömmel hallgatom.

Te adtál ennem, mikor éhes voltam,
bocsáss meg, ha hozzád pimaszul szóltam!

Én boldog vagyok, ha látom, hogy nevetsz:

Születésnapodon csak boldog lehetsz.

2006-09-26

Őszi gesztenyék

Nem barnul más, csak a gesztenyelevél.

Őszbe felejtődött az idén a nyár.

Itt maradtam: egy furcsa vándormadár; hallgat, vijjog, majd újra némán beszél.

[…]

A fákról lehulló levélnek minden
szava-mondata csak haldokló zörgés.

Kezdek bús lenni, bár még zöld a föld és egy rózsaszín virágnak ma is hittem.

Vittem anyámnak egy színpompás csokrot,
a kisfiaimnak ölnyi gesztenyére
álmodtam arcot, tettem tenyerükbe, és megcsodálták, mit az ősz alkotott.

Megsimogattam, kezemmel faragtam
őket; szívemmel fúrtam órákon át.
Embert, házat, bútort és kis állatkát – mind mosolygós lett e fura kontrasztban.

De mégis fáradtak… halovány sárga
és gyenge a fény, ami rájuk hullik;
mesterkélt-meleg a barna, s elmúlik a kék, megmarad a rozsdás avar világa.

[…]

Nem barnul más, csak a gesztenyelevél.

Őszbe felejtődött az idén a nyár.

Itt maradtam: egy furcsa vándormadár; hallgat, vijjog, majd újra némán beszél.

Szárazra barnul a gesztenyelevél.

Lassan búcsút int az itt felejtett nyár.

Zörgő avart kerget a vándormadár; de nyarat a forgószélben nem remél.

2006-10-03/04

2006 ősze – Pillanatképek

Az Istenadta nép csak nem tanul:

aki ott nyújtózkodik legfelül,
az csalhat, hazudhat arcátlanul.

Ez nem bűn… csak az, hogyha kiderül.

Megtartani mindent, bármi áron,
”Ha nem tetszik, mi állítunk félre!”

Bevált trükköt alkalmaznak, látom:
rákenik a „jobbos csőcselékre.”

Egyik este vonult a vad csürhe,
békében, sok fotóssal kísérve…

„Büdös nácik!” szólt egy hang üvöltve:
neki is lehet egy véleménye...

Párszázan ordítják, vagy tán többen:
”Fojtsuk vérükbe a rend őreit!”

A dühtől szikrázó levegőben
súlyosan zúgnak utcaköveik.

Csak egy autó… az is ártatlan.
Kopott kispolszki – szegény emberé -

lángba borul, a város egy katlan.

Tán ő az, ki népünk képviselné?

Hatalmat kap kezébe, azután
összetöri a bordád, a vállad;

Majd vasra ver, vagy ott hagy az utcán
pár egyenruhába bújt vadállat.

Erőt adott neki a hatalom,
a vérgőz elborította végleg.

Rohamrendőröket nem akarok…
csak végre békét, amerre nézek.

Ribanc az ország, kurva a hazám.

Ez a vidék szajhákkal van tele.

Az arcunkba röhög a főmadám:
sok kuncsaft meg ott vigyorog vele.

Listák készülnek, akár a szélvész;
már nem merek úgy köszönni: „Szia!”

Te maradsz, én halok, mint a kérész:

Sírba került a demokrácia.

2006-10-10

Requiem
Sz. L.-nak

Nem kiáltok; csak halkan súgom,
kérdem: miért hever az úton
pár szál virág, láng a mécsesen?

Az alvadt vértócsa a porban,
ahol egy ember feküdt holtan,
miért? Nem értem, nem érthetem!

Van, ahol a gyűlölet az úr,
és az ember állatba fordul,
vad öklök győznek, gyilkos kezek,
ösztönlények és indulatok!

Én ott kiáltok, nem hallgatok!

Hallgattam már éppen eleget!

Az utolsó, féltő szavakat,
mielőtt hörgésbe fulladtak,
mondjátok, hogy megértettétek,
hallottátok, sírtatok vele!

Család, barát… mindenki szeme
ont megannyi könnyet teérted.

[…]

Mégis, mi fog maradni nekünk?

Kérdés, mire nem felelhetünk?

Mondat, mit nem mondunk hiába,
egy ima, mit csendben mormolunk,
hogy ugye, még emberek vagyunk?

Már tiéd a mennyek országa.

2006-10-19

Itt van a november

Lusta pihe száll fehéren,
alszanak egy zöld levélben
a kerti barackfák.

Durván harap a levegő,

számomra alig hihető,
hogy érzem illatát.

Vége lett a hosszú ősznek,
dermesztő hónapok jönnek,
talán el sem hinnék,
hogy elmegy, bár nem örökre…
Csak ólmos, jéghideg ködbe
bújik a hegyvidék.

Reggelre ráfagy a pára
a vénséges szilvafára
a csendes udvaron;
fülelek: hogyan, s mit beszél
nekem a csípős, téli szél…
Zúgását hallgatom.

Alattam megroppan a dér,
jövőre úgyis visszatér
a napsugár-tenger.

A fákhoz temetem magam,
addig nekik súgom szavam:

Itt van a november.

2006-11-03

Kötél általi (Dr. B. Á.-nak)

És akkor elhallgatott minden.

Csend lett az elfüggönyözött szobában,
az olajozatlan kilincsben,
golyóverte ház ablakában.
Bezártak ajtai a templomoknak,
aznap nem gyóntattak a papok,

a gyertyák is tócsává zsugorodtak,
s ti hívek, némán áldoztatok;

nem zörögtek a titkos iratok,
sem a kerék a latyakos utcán,
vénasszony tett a szájára lakatot,
s nem nézett a férfi lányok után,
nem kínált portékát a kufár,
a piacon sem károgtak a varjak,
halálba fúlt akkor a január,
és az arcok merevre fagytak,

nem rázták láncaik a rabok,

székükben a szú sem percegett,
még az óra is elhallgatott,

a fegyenc sem számolta a perceket,

mindenki földre szegezte szemét,
s két kézzel a szívébe markolt,
úgy széledtek volna szerteszét,

és hagyták volna itt ezt az akolt,
hogy beleüvöltsék a zúgó szélbe:
elárultak minket, megaláztak!

De szavaikat úgy törték kettébe,
mint a gyújtósnak szánt szalmaszálat.
Tudták már, tudták az emberek,

hogy bár hallott a fül, de néma a száj.

Tudták, hogy megölték lelküket,

de egy percig megállni muszáj,

mert a reményük anyja elvetélt…

Elhallgatott mindenki sikolya.

Amikor megrándult az a kötél,
és szörnyűt roppant a csigolya.

2006-11-08