Magyarok, XXI. század

Mintha a réges-régi, vad átok válna valóra,
úgy haldoklik a nép, és úgy ég lázban a nemzet;
nézd, betegágya fölött keselyűk már rég gyülekeznek.
Préda vagyunk! Olcsó prédája a rút dögevőknek,
most nem a csúf, kutyaforma tatár támad, nem a német,
és a pogány sem tűz már lófarkas lobogókat
várfalainkra, Ivánék sem jönnek Budapestre,
tankokkal letiporni a várost, s védeni „békét"!
Csak mi vagyunk… a saját fajtánk, mint Dózsa korában:
zsarnoki bosszú ölt meg hetvenezernyi magyart! Vagy
nemrég ment a vonat valamerre, retúrjegye nem volt
senki fiának, vissza se tértek, messzi a láger,
messzi a recski halál; s a szögesdróttal kötözött kéz
int mereven, hűs oltott mész szaga száll: ez a mártír
egy jelnélküli sírban van most arcra borulva.
Más ma a helyzet… lassú gyilkosok ők, fura népek:
nem veszed észre, ha ölnek, lassú fegyver a méreg,
innen is, onnan is űznek, elárasztják a világot,
nézd, mind álszentmód hadovál, és míg teli zsebbel
kel ki magából, közben játssza az úrifiút; s jól
tudjuk: holló hollónak nem vájja szemét ki.
Nincs az a pénz, ami végre betömné szájuk, a kapzsit;
s nincs hatalom, mellyel megelégednének a földön,
lásd, eszelős dühvel reagálnak mindre, mi tiszta
ám sose volt az övék, csak a gyűlölet élteti őket!
S hogyha hibázol, konzumnép, ha kitátod a szádat,
vagy ha csak enni akarsz, ha a házad még a tiéd, és
számít még a család, számít, hogy szép-e jövője;
nem darabokra törött lelkű, ám büszke magyar vagy,
s nem porrongy az a háromszín zászló a kezedben:
akkor az Úr irgalmazzon, mert ők sose fognak!
Én fekszem most abban az ágyban! Jöjj, te segíts, hát
hogy küzdhetnék én egyedül mindent lezabáló,
ádáz sáskahadakkal? Hódoljak be, hogy élek
közkegyelemből még, és nyaldossak sima talpat?
Vagy meneküljek el innen, mint a kivert kutya télen?
Halljam hát, mit akartok most, vagy már akarat sincs?
Csókoljunk kezet új urainknak tán, amiért még
nem lógunk a bitón, vagy mondjunk hálaimát, hogy
nem tűzték a fejünk hegyesen meredő fakarókba?
Nem! Takarodjatok innen hát, szarházi királyok!
Despota zsarnok az összes, számító, kitenyésztett
lények: tűnjetek innen, gyorsan, messzi amíg nem
lesz késő, holnap nincs, elfogy már a türelmünk,
s akkor vége: hiába reménykedtek kegyelemben!

 2007-12-21

A hét veterán

…és vége lett a háborúknak.

A faluban harangok zúgnak:

a hét veterán hazatért.

Asszonyok a virágok felett,

sírnak… a többi odaveszett.

Hét megmaradt valamiért.

Az elsőnek szép jelvényt adtak,

időnként rémálmai vannak,

és néha az ágyba vizel.

A második meg rendőrnek állt.

Kapott egy szép, kék egyenruhát,

mert valamiből élni kell.

A harmadik nyálát csorgatva

pislog, vagy a falat kaparja;

mellette pszichiáterek.

A negyedik megölte magát,

leugrott és kitörte nyakát.

És nem írt búcsúlevelet.

Az ötödik körözés alatt.

Gyilkos volt mindig, az is maradt.

Sebhelye és pisztolya van.

A hatodiknak amputálták

a bal karját és mindkét lábát;

elvan a tolókocsiban.

A hetedik a kocsmában ül,

szivarfüst kering feje körül,

s némán poharába bámul.

A többi? Ők nem tértek haza,

elvitte őket az éjszaka.

Sírjukon koszorú sárgul.

2008-01-22

Hommage á V. A.

Rheának

Csendes az ének, nincs kusza zaj,

Csillagos égbolt most betakar.

Holdra tekintek, fény-dala száll,

Szinte ezüstben fürdik a nyár.

Visszaidézné balga hitét,

Elfeledett szép, messzi vidék.

Adna az emlék, hogyha lehet,

Holt temetőből életeket.

FöldANYAgából épül a test,

Ég szele mindent kékre befest,

Vízbefagyottan megmutatom:

Whiskyszagú, tűz hangulatom!

2008-01-25

IX. – Lila

Nézd, az ametiszt mélylila árnyai
megrészegítenek, bár ezt tagadja
ősi neve; tavasz-színben, hajnali
fényben ibolyamezőkön haladva
újra éledsz, kökörcsin nyílik éppen
erdőmélyen – nincs ily ártatlan semmi!

És az orgonaillatú estéken
mész anyák napjára virágot szedni.

Akácfa bódít, és ezernyi bogár
tánca, elszédít a május zsongása…

Jó odakint, de néha elég, s akár
zenét hallgatva is bújhatsz szobádba.

   Dőlj csak hátra, mert nem lehetsz egyedül,

   Míg Ed-Alleyne Johnsson* neked hegedül.

* Ed-Alleyne Johnsson: angol zenész, saját maga építette, lila színű, öthúros, elektromos hegedűjével koncertezik. Purple Violin Concerto c. lemezével vált híressé. Több színről is írt zenedarabot.

2008-01-29

X. - Türkiz

Nézd e követ: az ég sem ennyire kék!
Gyűrű szívében, nyersen vagy csiszoltan,
mindegy, hogy markolat, vagy finom nyakék:

büszkén feszít az arany foglalatban.
Annyira élénk és vidám, hogy látod,

a dísz jut mindenki eszébe, habár

nem pusztán holt kő, s nem csak ott találod,

ahol Nisapur* ősi bányája vár;

mert ha csendben állsz, és nem nézel félre,
a legkékebb kék moccan a bokorban:

gyik fején villan meg szeme fehére,
pillanatra megáll, majd tovasurran.

   E színt a szépség szülte a világra,
   - nélküle üres Dárius kincstára.

2008-01-31

* A legrégibb türkizbánya Perzsiában (a mai Irán területén)

Amikor

Amikor elegem van
a világból,

akkor nincs olyan, ki
igazat szól.

Minden rossz, minden talmi,

minden hamis;

és megtagadlak Téged.

Magamat is.

[…]

Ám a kétségek közt is
van valami,

amit kénytelen vagyok

meghallani,

pedig halkan szól – kétely
a kételyben.

És nem tagadok semmit.

Még téged sem.

2008-02-26

Mindenütt ott vagy

Szólsz hozzám, s hallak a hullámokban,

A parti kövek között, az égen

Tomboló, majd megszelidült szélben,

És hallak, mikor a patak csobban.

Látlak, ahol örök nyugalom van,

Tavasszal, nyáron, ősszel és télen,

Ha felnézek, tekinteted érzem

A fölöttem úszó csillagokban.

Lehet egy csók, vagy tiszta szerelem,

Madárdal, fű, vagy zegzugos villám,

Színes virágok hófehér sziklán…

Mindezt Te hordozod tenyereden!

S boldog vagyok, olyan jó élni, lám

Tényleg ott vagy mindenütt, Istenem!

2008-03-01

Szonett a Hazámnak

Ha büszke vagy hazádra – nem szégyen,

Nézd, mind emelt fővel ünnepelik

Régvolt őseink dicső tetteit

A kokárdás százezrek a téren.

Magyarok vagyunk: mások szemében

Bűn ez – ó, hogy mennyire gyűlölik!

A sárba tapossák ünnepeid,

S nemzetük gyalázzák – ez a szégyen!

Mert itt élünk, Árpádtól örökölt

Honunkban, s bár sokszor festette vér

Pirosra, nekünk akkor is fehér

Marad, tiszta, mint a hó, vagy a zöld

Fű; itt nyugszom majd, ha a vég elér;

Mert szeretlek, mint Istent – Magyar Föld!

2008-03-02

Felkelt a Nap

Felkelt a Nap, és felszáradnak
a füvön a harmatcseppek,
kinyitják szemük a nárciszok
és felemelik fejük az ibolyák.

Már majdnem langyos a reggel,
és világos van délután;
és egészen estig így marad minden,
amikor a napsugár elfekszik
a kerti padon és megpihen,

mint az ember a jól végzett munka után.

2008-03-04

Mert gonoszok vagytok

Mert gonoszok vagytok és lelketlenek,

S buzgón ácsoljátok a bitófákat,

És olyanok leszünk majd közöttetek,

Mint a sarokba szorított vadállat.

2008-03-04

Udvara van a holdnak

Udvara van, lám, a holdnak,

Ezüstös ingbe öltözött,

Kacagva száll a föld fölött;

Hűvös lesz az idő holnap.

A ködruhában is ragyog,

Sötét éjen jó a kedve,

S amerre jár, irigykedve

Sápadnak el a csillagok.

Elbújik a rőt fátyolba

Az álmodó világ felett,

Még az eső is megeredt:

A csendes éjjelt siratva.

2008-03-12

Sárga nárciszok

Nyílnak a kerti nárciszok,

Friss az arcuk, akár a nap,

Éberek mind, nem alszanak,

Álmomban nékik áldozok.

Messze ment a goromba tél,

Félni nem kell, március van,

Lám a sárga nárciszokban

A tavasztündér éldegél.

Fűből ránk a kikelet les,

A zöldből néz és elhiszem,

Valót kellett mondjon, hiszen

Minden nárcisz tökéletes.

2008-03-19

Tavaszi hexameterek

Március

Nyílik a zöld bimbó, megfürdeti hajnali napfény,

csak le ne fagyjon! Mert harapós kora reggel a tél még,

bár az utolsó, vad dühe tombol, várja a végét,

s csúf maradékát űzi madárdal, holnapi nappal

új tavaszunk jön, s kék ibolyát szór fűbe a tündér.

Április

Néha szeszélyes, mint a kamaszlány, duzzog az égen,

könnye lecsöppen, majd felszárad amint beletörli
felhő-zsebkendőbe szemét és megsimogatja
sóhaja arcod, majd dühösen fúj, mint a bolond, ám
erdei völgyben hallgat a szél: ott él a kökörcsin.

Május

Forró májusi szél puha ujja becéz, odafent, nézd,

búzavirágszín köntöst öltött, tiszta az ég, csak
kósza, szelíd bárányfelhők legelésznek a szélén;

zsong a mező és orgona illata száll a szobában

mélylila s szűzifehér koronázza az ünnepi vázát.

2008-03-20

Mese a Böszme Királyról

Erkölcsi tanmese

Ott ül a trónon a Böszme Király,
vérvörösen valamit hadovál.
Hallgat az udvara, kínos a csend:
lába elé les a nép odabent.

Összetekint a sok úri barát,
érteni kéne a böszme szavát.
Nincs agya csöpp se, de játssza eszét,
most sem erénye a tiszta beszéd.

Cinkos a gyáva, a léha szemét,
vágya csupán telerakni zsebét.
Tömve legyen a gyomor meg a száj,
népet is nyúznak ezek, ha muszáj.

Csórt koronája csak ing a fején,
”jót akar ő” de nem érti szegény;
tán az a jó, ha a nép belehal,
s gyűlöli mind, aki élni akar.

Retteg a trónon a böszme király,
reng palotája, azért kiabál.
Szűköl a csicskahad, félti fejét,
szóltak előre, hogy ennyi elég!

Érteni kéne, hogy itt a határ,
messzire fut ma a böszme király.
Bámul a bamba a háta mögé,
nem mehet többet a népe közé.

Múlt az idő, beleszállt biz’ a félsz:
nagy zavarában a messzibe néz.
Látja a népet amint kiabál:
kell a pokolnak a böszme király!

2008-06-10