J.M. Plunkett: Az álarc

Mit mertem szólni én,

Hogy tagadnod kelljen?

Ha neveddel büszkén

Dalom díszítettem:

A hírnév az enyém.

Én csak azt kerestem,

Hogy’ dicsérjen szavam,

Nem néztem semmit sem,

Mikor kóboroltam:

Csak saját érzésem.

Mondd hát, mit kértem én,

Mi szíved bánthatja,

Vagy túl nehéznek vél?

S most engem elhagyva

Szörnyű maszkot vettél.

És szemed oly vádló,

Merev, s halál-hideg:

Hogy szívem gyanakvó,

Dalom vakmerő lett,

S esztelen minden szó --

Így azt követelem,

Hogy szíved szólaljon

Meg a védelmemben,

Ne hagyd, hogy szép dalom,

S bájod odavesszen.

The Mask

What have I dared to claim
That you should thus deny?
If I have used your name
My songs to beautify
Mine is the greater fame.

And I have ever sought
But to proclaim your praise,
I have regarded naught
When wandering by your ways
But truth, my only thought.

What favour did I ask
That might constrain your heart
Or heavier make your task?
But now that you depart
Wearing a dreadful mask.

And those accusing eyes
As still as death and cold
Making my soul surmise
My song grown overbold
And all my words unwise --

Now is my claim from thence
That you should hear your heart's
Pleading in my defence
Before your praise departs
And all your grace goes hence.