J.M. Plunkett: Pirkadat

A felhőn Napsugarak ragyognak,

Így ragyogsz te is, s hogy ne sebezzen

Az örök éj, szemem el kell fednem,

És felhőidről kell, hogy daloljak,

Piros, zöld, fehér színekben futnak

Érted, hogy eltakarjanak szépen,

Napnyugtakor, hajnalban és délben--

És a csillagok rólad dalolnak.

Ám e kórus alatt némán fekszem,

Mint a kövek, míg szárnyát a sötét

Kitárja -- s amint a közelemben

Vagy, felébresztem Memnón énekét,

S minden figyel, hiszen te szórtad szét

Örök tüzed: ott él a kövekben.

Daybreak

As blazes forth through clouds the morning sun,
So shines your soul, and I must veil my sight
Lest it be stricken to eternal night
By too much seeing ere my song be done,
And I must sing your body's clouds that run
To hide you with their crimson, green and white
At sunset dawn and noon--and then the flight
Of stars that chant your praise in unison.

But I beneath the planetary choir
Still as a stone lie dumbly, till the dark
Lifts its broad wings--then swift as you draw nigher
I raise Memnonian song, and all must hark,
For you have flung a brand and fixed a spark
Deep in the stone, of you immortal fire.